vasárnap

Felvételizők figyelmébe

 Szeretnénk tájékoztatni benneteket arról a nagyon fontos változásról, amely a legfrissebb felsőoktatási törvénymódosítást követően a nyelvvizsga felvételi rendszerbeli súlyozásában is változást hoz a 2024 szeptembere utáni felsőoktatási felvételi eljárásokban.


Mint bizonyára hallottatok is róla, az egyetemek most már saját hatáskörben dönthetnek a felvételi eljárás során a középfokú rendszerben, az érettségivel bezárólag megszerezhető maximum 400 pont felett adható 100 pontról. Az elmúlt pár hétben az egyetemek megjelentették a nyelvvizsgák után megszerezhető pontszámaikat.

Ez alapján egyértelművé vált, hogy a nyelvvizsgának kiemelten fontos szerepe lesz a felvételizők számára, hiszen ez az egyetlen olyan többletpont-forrás, amelynek megszerzése nem igényel például kiemelkedő egyéni országos vagy regionális teljesítményt valamely sport- vagy tanulmányi területen. Könnyen előfordulhat, hogy azon diákok, akik nem rendelkeznek majd valamilyen (jellemzően B2 vagy C1 szintű) nyelvvizsgával, számottevő versenyhátránnyal indulhatnak az adott évi felvételi eljárásban és/vagy nem a számukra legoptimálisabb felsóoktatási intézménybe tudnak majd bekerülni.

Fontos, hogy a diákjaitokban is tudatosítsátok, hogy a diákok körében gyakran terjedő téves közhiedelmekkel ellentétben a nyelvvizsga megszerzése fontosabbá válik számukra, mint bármikor az eddigiekben.

A lista alapján kézzelfogható előnyök az új rendszerben:

•    egy intézmény (Tomori Pál Főiskola) kivételével minden felsőoktatási intézmény ajánl pontokat a nyelvvizsgákért a felvételi eljárásban
•    a C1 szintű nyelvvizsgákat az új felvételi rendszerben az eddigiekben megszerezhető 40 pontnál általában jóval magasabbra súlyozzák, így az eddigieknél lényegesen jobban járnak majd a felsőfokú nyelvvizsgával rendelkező felvételizők
•    sok helyen a B2 szintű nyelvvizsgát is az eddigieknél több ponttal honorálják
•    több egyetemen már részvizsgákért (külön írásbeliért és szóbeliért) is szerezhető többletpont

A szakokra lebontott részletes pontszámokról szóló bővebb információt a felvi.hu oldalán találtok.

https://www.felvi.hu/felveteli/pontszamitas/felveteli_valtozasok_2024

https://www.felvi.hu/felveteli/jelentkezes/felveteli_tajekoztato/FFT_2023K/8_tablazatok/pontszamitas2024

Megtörtént amire vártunk!

 


Csendet kérünk, bent vizsga zajlik! Köszönjük a Budakeszi Nagy Sándor József Gimnáziumnak, hogy helyet biztosítottak a nyelvvizsgának, nem csak ennek, hanem a következőknek is! A legközelebbi vizsga februárban lesz, január első felében lehet jelentkezni. 

hétfő

Voila!


 Nagy örömmel jelentem be: a következő LanguageCert nyelvvizsgát már Budakeszin is le lehet tenni.

Szeretettel várjuk a vizsgázókat vizsgázóbarát nyelvvizsgáinkra!

csütörtök

Szeptember egy, szeptember egy, mindenki újra angolra megy :)

Jön a zamatos gyümölcsök, gyönyörű színek, finom meleg teák időszaka. 
És persze az angolóráké is. 
Hála Istennek sok sikeres vizsgán vagyunk túl, felszabadultak helyek az órarendemben! 
Várom új tanulók jelentkezését mind egyéni, mind csoportos órákra! Bíztatásul itt egy kép a nyári nyelvvizsga-turbó táborból. Mind túlélték és még mosolyogni is bírtak a végén :)



péntek

Augusztus 22-26. Nyelvvizsgázós tábor


Már csak egy tábor van hátra, és már csak egy pár szabad hely van. Ha B2 vagy C1 nyelvvizsgára készülsz gyere!

Fejlődjön a beszédkészséged egy hét alatt annyit, mint egy tanévben!

Vidám hangulat, kellemes társaság, erőlködés nélküli fejlődés kedvező áron Budakeszin.

Bővebb információ itt. vagy a 0670 360 5499-es telefonszámon

Jelentkezési űrlap

szombat

Nyári táborok felsősöknek, középiskolásoknak

Idén is megrendezzük a tavaly debütált NYELVOLDÓ tábort!

A hatalmas sikerre való tekintettel idén több korcsoport, több időpont közül lehet választani. :)




Fejlődjön a beszédkészséged egy hét alatt annyit, mint egy tanévben!

Vidám hangulat, kellemes társaság, erőlködés nélküli fejlődés kedvező áron Budakeszin.

Bővebb információ itt. vagy a 0670 360 5499-es telefonszámon

Jelentkezési űrlap

vasárnap

Nyelvvizsga és érettségi előkészítő csoport

Szeretettel várom a vizsgára készülő tanulókat egy szóbeli fókuszú vizsgafelkészítő csoportos tanfolyamra. Mire számíthatsz? Rengeteg lehetőségre a beszéd gyakorlására. Pár alkalom után már érezni fogod a hatását! Gördülékenyebben fogsz beszélni, javul az önbizalmad, magabiztosabbá válsz. Folyamatosan lehet a csoportba becsatlakozni. 


Ár: 10.000 Ft/hó vagy 3000 Ft/alkalom ill. 45.000 Ft/félév (15 alklom + 3 alkalom ajándék)

Helyszín: Rákóczi u. 74.

Időpont: csütörtökönként 17.00-18.30 

Indulás 4 emberrel.


Kiegészítő modul I.: írásbeli próbavizsga 3000 Ft/db

Online kiadott írásbeli feladat, javítással, kb. 15 perces konzultációval.


Kiegészítő modul II.: szóbeli próbavizsga 3000 Ft/db

Online vagy offline szóbeli vizsga, értékeléssel (kb 30 perc)


Kommunikatív nyelvfejlesztés magánórákon.

szombat

Nyári intenzív tanfolyam középiskolásoknak

 Bármilyen kérdés merül fel, hívjanak bátran!

Angol nyelvtanulás diplomás nyelvtanártól

Jó helyen jársz, ha angoltanárt keresel. 

Bő 20 éve tanítok angolt. Az ELTE angol szakán szereztem egyetemi diplomámat 2007-ben, korábban pedig az International Teacher Training and Development College nemzetközi angol nyelvtanár képző főiskolán tanultam meg nyelvet tanítani (2002).

Szeretettel várom olyan 12 év feletti nappali tagozatos diákok jelentkezését, akik bármely szinten nyelvvizsgát (BME, Origó, Cambridge, TELC, IELTS, ECL stb.), közép- vagy emeltszintű érettségivizsgát kívánnak tenni. 

Olyanokat is örömmel fogadok, akik gondokkal küzdenek az iskolai nyelvoktatásban. 

Felnőttek számára szintentartó órákat adok.

Az órák jó hangulatúak és beszédközpontúak. 

Nézz körül nálam, tájékozódj és ha tetszik, amit csinálok, akkor keress meg!

Kinek tudok segíteni? Itt vannak a részletek.

Ki vagyok? Itt olvashatsz rólam.

Mennyiért dolgozom? Itt megtudhatod.

Hogy érhetsz el? Ezek a lehetőségeid.





Új tanév

 A 2023/24-es tanévben is szeretettel várom az új tanulókat egyéni órákra. Ha érettségire, nyelvvizsgára készülsz vagy csak az angol kommuni...